IKEA Hack: Benno DVD torony fűszereknek, könyveknek

ikea_hack_benno_varsanyi_martina

Fölöslegessé vált Benno CD/DVD tornyunkat a konyhában hasznosítottuk újra azon a falon, ahova amúgy nem akartunk szekrényt rakni.

Sokat gondolkodtunk a felfüggesztés módjáról. Szívesebben vettük volna, ha nem látszik, a Bennot alapvetően nem arra találták ki, hogy polcnak használják, mi pedig nem akartunk túl sok időt tölteni a hack-kel. Így is aggódtunk, hogy az 50-es években épült ház vakolata mennyire fogja támogatni az ötletünket: ezért választottunk 15×20-as konzolokat és ezért lett belőle 5 darab, amiket aztán 6×80-as tiplikkel (és a hozzá való csavarokkal) rögzítettünk.

Mi a Benno-t CD toronynak használtuk, a 12 cm-enként lévő rögzítésekből csak minden harmadikat hagytuk meg, hogy valamilyen struktúrát vihessünk az elrendezésbe. Így került a kávéfőző fölé a kávészekció, a vízforraló fölé pedig a teakínálat. A baby-holmik hamarosan eltűnnek, a felszabaduló helyre kerül majd liszt-só-cukor sütéshez, meg a tepsiket is majd itt szeretném elhelyezni.

A “lábrészt” szándékosan hagytuk meg: mint említettem nem akartunk sokat hackelni, márpedig egy korrektül lefűrészelni minden oldalt sok időt vett volna igénybe, másrészt most a láb mögött egy klassz kis rejtekhely van, ahova pl. csokikat és hasonló finomságokat (vagy bármi mást) el lehet dugni a kíváncsi tekintetek elől.

A fehér konzolok vizuális eltüntetésére (fessem őket narancssárgára?) bármilyen ötletnek örülnék!

2 Comments

  1. Mi lett azóta a konzolokkal…?
    Én nem festeném, biztosan le van kezelve valamivel, amire nem ragad eléggé a festék vagy hamar kopik. Én inkább lógatnék minden helyre valamit, ami eltakarja és plusz tárolóhely. Akár végigvezetni egy sodronyt a konolok és a cd torony között, avgy valahogy másképp rögzíteni, vagy a cdtartóba alulról belefúrni akasztókat. Rengeteg minden akasztható, teaszűr vagy teatojás, konzervnyitó, sörnyitó, olló, zöldséghámozó, megminden. Söt, kicsi vödröt is lehet akasztani, amiben lehet tényleg akármi.

    Más: úgy találtam rád, hogy láttam egy kommentedet kisvirág lassan sült nyúl receptjénél a sárgarépaköretet írtad le mandarinnal, rozmaringgal. Zöldséges recepteket gyűjtünk, megengeded, hogy ezt feltegyem az oldalunkra? Erről van szó:
    http://haromkaptar.hu/recept/foetel-egytaletel/lassu-nyul-edes-repaval-husvetra/
    Köszi!

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*