Cajun-csirke zöldségekkel, fűszeres mártással

cajun-csirke

Hozzávalók 6 személyre:

  • 1 csirke (1,5 kiló)
  • 1 teáskanál szárított oregánó
  • 2 teáskanál füstölt paprikapor
  • 2 teáskanál cayanne-bors
  • 1 teáskanál szegfűbors
  • 1 narancs
  • 1 csomag kakukkfű (csak a levelek)
  • 1 hagyma, durvára vágva
  • 750 gramm répa, 1 darab durvára szeletelve, a többi negyedelve
  • 1250 gramm krumpli
  • 4 darab fokhagyma gerezd
  • 2 evőkanál méz
  • 1 darab leveskocka
  • 1 evőkanál liszt

.Az eredeti receptben fordítási hiba van, vagy a magazint kiadó fordított rosszul, vagy én. Ennek köszönhetően egy kicsit másképp készült az étel, ám nekünk így is ízlett és ezzel bekerült a blog hasábjaira is.

Optimális megoldást jelent, ha van két olyan tepsi, ami egymás mellett elfér a sütőben, én ennek alapján írom le, hogy mit csináltam.

Sütőt 200 fokra kell előmelegítettem. A fűszereket csipet sóval, borssal, narancshéjjal, kakukkfű felével és kevés olajjal kicsi turmixgéppel összekevertem (az eredeti recept szerint mozsárban kell összetörni, de nincs mozsaram).

A hagymát és a durvára szeletelt répát az egyik tepsi aljára raktam, a tetejére a csirkét. A narancs felét a csirke hasába gyömöszöltem, a tetejére pedig még rálocsoltam egy kevés olajat. A narancs másik felére még szükség lesz.

A csirkés tepsit alufóliával letakartam és 15 percre a sütőbe raktam. A 15 perc leteltével leszedtem róla a fóliát, a hőmérsékletet 180 fokra csökkentettem.

Közben félbe-negyedbe vágtam a krumplit, illetve előkészítettem a répa maradék részét. A krumplit 5-6 percig sós forró vízben főztem. Mikor kész lett, akkor kiszedtem a másik tepsibe, sóztam, olajjal meglocsoltam és hozzáadtam a fokhagymát. És a csirkével együtt 50 percig sütöttem.

A sárgarépát 4 percig főztem, majd lecsöpögtettem és egy tányéron sóval-borssal, mézzel és a maradék kakukkfűvel fűszereztem. Rácsavartam a fél narancs levét és egy kevés olajat rálocsoltam.

Miután letelt az 50 perc, megnéztem, hogy a csirke megpuhult-e. Ha igen, akkor kiveszem a sütőből. A krumplit megrázom és a tepsi felébe halmozom. A másik felébe teszem a répát. A sütő hőmérsékletét 200 fokra emelem és addig hagyom benne, amíg a szósz elkészül (de azért óvatosan, nehogy megégjen a zöldség).

A csirkét egy tányérra szedem és fóliával letakarom, hogy ne hűljön ki. A leveskockát 750ml forró vízben feloldom és a tepsit közepes lángon (erősségen) a tűzhelyre teszem. A tepsi tartalmához hozzáadom a lisztet, miközben elkeverem, felszedtem a leragadt húslét is. Mikor a liszt barnás (de nem égett), akkor hozzáadom a leveslét. Az egészet addig kell forralni, amíg a megfelelő szósz állagot el nem éri. Átszűrve kínálni.

A receptet a Jamie magazin 2013/jan-febr német számában találtam és a bejegyzés írásának pillanatában nem található meg a http://jamiemagazin.de oldalon. Mivel azonban korábbi receptek felkerültek, ezért érdemes rákeresni: “Cajun Roast Chicken, Veg & Spicy Gravy” vagy “Cajun-Hähnchen mit Gemüse und würziger Sauce” címek alatt.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*